kepeslapok gyujtemenyek

Földrajzi lapok

A gyűjtemény legértékesebb, és a kutatók által is leginkább érdeklődésre számot tartó része a földrajzi lapok egysége. Itt találhatóak meg azok a lapok, amelyek a különböző országok településeit, tájait, a városok, falvak egyes épületeit ábrázolják.

ex libris gyujtemenyek

Tematikus lapok

A tematikus lapok műfaja elsősorban a képeslapkiadás kezdeti időszakában volt népszerű. Ekkor a képeslap egyfajta tömegkommunikációs funkciót is betöltött, és igyekeztek az élet minden területéről megjelentetni képeslapokat. Volt hírközlő szerepe is, a világ nagy történései mind-mind megjelentek a lapokon, de a tájékoztatás, az ismeretátadás szándékával is adtak ki lapokat. Éppen ezért szinte felsorolhatatlan az a sok-sok téma, ami megjelenik, de szinte az életnek olyan területe, amelyik ne jelent volna meg a képeslapokon is.

targyi gyujtemenyek

Üdvözlő lapok

A legnagyobb tömegben előállított képeslapok a társasági érintkezésben oly gyakran használt üdvözlőlapok voltak. Az üdvözlet küldésének szokása - akár nyomtatott kártya segítségével - már a képeslap megjelenése előtt divatban volt, de azok által még inkább elterjedt. A családi események vagy a vallási ünnepek alkalmával az emberek eljuttatták egymáshoz üzeneteiket, a kiadók pedig ehhez a tartalomhoz igazították a képes oldal megjelenését. Az üdvözlet küldésének szokása napjainkban is él. A modern technikai eszközök gyorsabb, de sokkal kevésbé maradandó megoldást nyújtanak. Pedig milyen szívesen gyönyörködünk a régi korok szép üdvözlő lapjaiban!

Képzőművészeti lapok

A képzőművészeti lapok két nagy kategóriát alkotnak. Az egyikben azok szerepelnek, amelyek önmagukban is művészi alkotásnak tekinthetőek, s a művész a képeslapot használta műfajként. A másik nagy kategóriát a művészi alkotások reprodukciói alkotják. Szinte a világ valamennyi híres művészi alkotásáról jelent meg képeslap, s ez a művészeti ismeretterjesztés egyik fontos eszköze volt.

Különleges technika

A különleges technikával készült lapok esetében nem az ábrázolt tartalom a lényeges, hanem az a mód, ahogyan a képeslapot előállították. A kiadók a korabeli nyomdatechnika minden lehetőségét kiaknázták, hogy minél különlegesebb darabokat hozzanak létre. Ezeket elsősorban nem postai küldésre szánták, hanem a gyűjtői érdeklődésre számítottak. S valóban a gyűjtők kedvencei lettek, és azok ma is. Kiállításunknak is a különleges technikával készült lapokat bemutató része a  legnépszerűbb a látogatóink között.

A Zempléni Múzeum infrastrukturális fejlesztése az Európai Unió Európai Strukturális és Beruházási Alapok Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja  
(TIOP-1.2.1.A1-15/1-2015-0021)
által valósult meg.

© 2016 Zempléni Múzeum. All Rights Reserved.