„…a vágyam az, hogy amit fáradozással, verejtékkel összegyűjtöttem, ne szóródjék szét – ami a legtöbb magángyűjtemény sorsa – hanem ez közkinccsé váljék” – mondta dr. Petrikovits László 1967. július 16-án, amikor nagy hírű gyűjteményét felajánlotta egy Szerencsen működő múzeum megalapításának szándékával.

Ki is volt ez a nagylelkű adományozó? Petrikovits László 1901. június 18-án született Nyíregyházán, édesapja Petrikovits Pál evangélikus kántor-tanító, a „városalapító” csizmadiamester, Petrikovics János kései leszármazottja volt. A régi tárgyak iránti érdeklődése, gyűjtőszenvedélye már középiskolás korában megmutatkozott. Az evangélikus gimnázium tanulójaként már szép kollekciója volt, amelyben régi oklevelek, régészeti leletek, csigák, kagylók, népművészeti tárgyak mellett gondosan rendszerezett növény- és bogárgyűjtemény volt. A nyíregyházi múzeum alapítója, dr. Jósa András felfigyelt érdeklődésére, szakkönyvekkel látta el és személyes tanácsokat is adott a gyűjtéshez. A gimnázium befejezése után régész-muzeológus szakirányban szeretett volna továbbtanulni, de ezen szakokra lehetetlen volt ösztöndíjat szerezni, ezért rövid gyógyszerész-gyakornokoskodás után a debreceni orvosi egyetemre iratkozott be. Gyakornoki évét Nyíregyházán töltötte, majd 1928-tól Szerencsen telepedett le, itt dolgozott körorvosként. Ha hivatalos foglalkozásként nem is űzhette, a régi tárgyak és a természet kincseinek gyűjtése egész életének meghatározó tevékenysége volt. Tovább gyűjtötte a már középiskolás korában megalapozott kollekciót, sőt kibővítette gyűjteményeinek tárházát: érdekes gyufásdoboz gyűjteményt is létrehozott, s egyre szaporodott érem-, érme-, és papírpénz-kollekciója. A bélyeg- és képeslapgyűjtés se állt távolt tőle, bár ekkor még egyéb gyűjteményeinek – néprajz, természettudomány - kiegészítésére szolgát a képeslap. A második világháború idején frontszolgálatot teljesített, majd innen hazatérve szembesült azzal, hogy családja – felesége is kisfia – nyugat felé menekültek. Megkérte kedves ismerősőseit, hogy vigyázzanak ingóságaira és gyűjteményeire, csak a legértékesebbnek vélt bélyeg-, érme- és pénzgyűjteményét vitte magával. A sors iróniája, hogy éppen ezek semmisültek meg Drezda bombázásakor. A három éves németországi tartózkodásból – itt egy lengyel hadikórház orvosa volt - hazatérve az itthon maradt tárgyai megkerültek, ám ő nagyon sajnálta elveszett értékeit is, ahogy írta: „gyűjtői lethargiában” volt. Ebből az állapotból mozdította ki 1951-ben jó ismerősének, Bartók Lajos debreceni antikváriusnak az ajánlata, aki egy 8000 darabos képeslapgyűjtemény megvásárlására vette rá, nagyon kedvező 8 fillér darabonkénti áron. Ettől kezdve minden szenvedélye, tudása, érdeklődése e tárgy gyűjtésére irányult. Korábbi exlibrisgyűjtői kapcsolatait is felhasználva rövid idő alatt több százezres kollekcióra tett szert, nagy tételben vásárolt, duplum példányait pedig cserére használta fel. Kapcsolatba került a világ minden jelentős gyűjtőjével, gyűjtőklubokkal, s nemcsak gyűjtött, hanem csoportosított, feldolgozott, rendszerezett, tanulmányozta a szakirodalmat, tudományos vitákat folytatott, s létrehozta a képeslapok osztályozásának azon rendszerét, amelyet a mai napig is használunk. Hogy gyűjteményét gyarapíthassa, egyre több munkát vállalt, a háború után ugyan „csak” fogorvosként praktizált, de több helyen is (MÁV-fogászat, honvédség, iskolafogászat, cukor- és csokoládégyár) rendelt.

Egy képeslapmúzeum alapításának gondolata már 1952-től foglalkoztatta, akarata szerint a szerencsi lett volna a világ első ilyen jellegű múzeuma. Ez a szándéka ugyan nem valósulhatott meg – az USA-ban létrejövő intézmények „beelőzték”, de a múzeumalapítás több évi próbálkozás után, 1968-ban megvalósult. Kellett hozzá az a nagylelkű felajánlás, amellyel dr. Petrikovits László 400 000 darab képes levelezőlapot egy Szerencsen működő, és onnan el nem mozdítható múzeumnak adományozott. A múzeum létrejöttét sajnos nem sokkal élte túl, 1972. szeptember 22.én szívroham következtében elhunyt.

Mit adott Petrikovits László számára a képes levelezőlap-gyűjtés? 1967-ben így beszélt erről: „A gyűjteményemet első perctől tudományos, tanulmányi célokat szolgáló irányba kezdtem fejleszteni, így a nehezen fellelhető, régi darabok összegyűjtésére – főleg magyar vonatkozású kiadások megmentésére igyekeztem. Mert ezeknél még nem volt kötelező beszolgáltatási példány. Nincs kizárva, hogy több lap csak egyedül ebben a gyűjteményben van meg, s így ezek kultúrtörténeti jelentőségűek. A lapokban való gyönyörködés megnyugtatóan hatott munkával túlterhelt idegzetemre, emellett polihisztori tudást is adtak. Akkor, mikor külföldre nem lehetett utazni, nézegettem őket, hol s merre jártam, és hová szeretnék még menni. S ez utóbbit képzeletben utaztam be az ábrázolt tájakban gyönyörködve… A sok kellemes cserepartner megszerzése, a szívélyes levelezés, azoknak megismerése, kik külföldről is felkerestek, s az ekkor kialakult barátság – mind-mind egy örökké bennem élő élmény.” Dr. Petrikovits László adománya által ez a nagyszerű kollekció fennmaradt, közkinccsé vált, tovább fejlődött, gyarapodott, s mi mindannyian osztozhatunk ezen élményekben.