A kiállítás

A Zempléni Múzeum legnagyobb gyűjteményét Képeslap világa című kiállítás mutatja be. Ennek megrendezéskor azt vettük figyelembe, hogy a modern korban a látogatókat kevésbé vonzza annak lehetősége, hogy pusztán csak magát a képeslapot tekinthessék meg, hisz a kép mint információforrás a számítástechnika, az internet által napjainkban már nagyon könnyen elérhető.
Éppen ezért az új kiállításunknak nem csak az a célja, hogy a képeslapok által bemutatott gazdag tematikát a látogatók elé tárjuk, hanem az is, hogy bemutassuk, hogyan jött létre ez a tárgy, a régebbi korokban mi volt a funkciója, a mai kor számára pedig milyen információk őrződtek meg általa.
A kiállítás egységében felidézzük a képes levelezőlap történetét – a hirdetőoszlopra írt három nyelvű szöveg és egy audioeszköz által közvetített felvétel segítségével. Egy rekonstruált „papírnemű áruház” polcain és kirakatában megjelennek a legrégebbi lapok. Az „áruház” működő üzlet, ahol reprint lapokat vásárolhat a látogató. Egy régi postahivatalban pedig feladhatóak ezek a lapok, így szemléletesen bemutatjuk, „élővé tesszük” e termék funkcióját, hiszen az emberek az üzenetek eljuttatására használták, és használják ma is.
A kiállítás másik termében emléket állítunk a múzeum alapítóinak: dr. Petrikovts Lászlónak, aki nagylelkű adományával megalapozta a múzeum létrejöttét, és Angyal Bélának, a múzeum első igazgatójának. Ebben a teremben a látogatók megismerkedhetnek a gyűjtemény legérdekesebb részeivel, megtekinthetik a legkülönlegesebb régi, eredeti lapokat (az átvilágítós, humoros, különleges technikával készült, több dimenziós). Ezen kívül az itt elhelyezett multimédiás eszközök segítségével betekintést nyerhetnek a gyűjtemény gazdagságába. A gyűjtemény törzsanyagát képező mintegy 150 ezer darab képeslapból válogathat ki-ki az érdeklődése szerint.
Itt találhatóak a múzeum legnépszerűbb darabjai, az átvilágítós lapok is, amelyeknek az az érdekessége, hogy más képet láthatunk megvilágító fény nélkül, és mást, ha a lapot fény éri. Láthatjuk az épületeket kívülről - belülről, betekinthetünk Ferenc József dolgozószobájába, vagy feltárulhat előttünk egy isztambuli hárem rejtélye. A humornak is rendkívül jó lehetőségeket ad ez a különleges technikával készült képeslap, megláthatjuk igazi arcunkat a tükörben, vagy éppen az álombéli és a valóságos férj közötti különbséget.

A Zempléni Múzeum infrastrukturális fejlesztése az Európai Unió Európai Strukturális és Beruházási Alapok Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja  
(TIOP-1.2.1.A1-15/1-2015-0021)
által valósult meg.

© 2016 Zempléni Múzeum. All Rights Reserved.

Please publish modules in offcanvas position.